Fazekas Rita

Önök kérdeztek, én válaszolok!

Az elmúlt hónapokban rengeteg kérdést kaptam, amelyekre most megpróbálok válaszolni.

A mai kérdés:

9. (Jogászként) Ügyvédként mi vonzotta ebbe az irányba?

vonzás

Az, hogy amikor ügyvédként csupán az egyik felet képviseltem, mindig motoszkált bennem az a rossz érzés, hogy nem az a teljes igazság, amit az én ügyfelem előad, hogy általában a másik félnek is van igazsága, és valahol kettejük “között” lenne a jó megoldás. Persze közös megegyezés természetesen nem csak mediáció során jöhet létre, hanem úgy is, hogy a felek a saját ügyvédjeikkel együtt, négyen összeülnek, és tárgyalás eredményeképpen születik meg a megegyezés. Tapasztalatom szerint azonban a tárgyalás során az ügyvédeknek általában nem az a céljuk, hogy egy, a mindkét fél számára legésszerűbb megállapodás jöjjön létre, hanem az, hogy legyőzzék a másik felet – mindenáron -, ezzel a saját ügyfelüknek is bizonyítva azt, hogy lám, ők mindent megtesznek ügyfelük érdekében. És mindaz, ami a végén ebből kisül, az igazából egyik félnek sem az érdeke, hanem az ügyvédek egymásnak feszülésének izzadt eredménye!