Vélemények

„A férjemmel sajnos az elmúlt időszak során nagyon megromlott, elhidegült a kapcsolatunk, hosszú ideig ezt saját magamnak se vallottam be, majd mikor bennem már tudatosult, igyekeztem a saját fejemben rendezni a dolgokat, később vele együtt kerestünk megoldást, sajnos sikertelenül. Külső szemlélő számára helyzetünk rózsásnak tűnhetett, hiszen szép ház, szép autó, szép gyerekek, kedves pár, jó munkahelyekkel, mi más kellhet még az ember életében? Az, hogy már egymáshoz se szóltunk, talán csak a nagyon közeli barátoknak tűnt fel, nekik is már nagyon későn. Azt gondolom, hogy ez a párkapcsolati minta nagyon veszélyes a gyerekekre nézve, tudom, milyen nehéz kitörni a szülőtől tanult sablonból. Később, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetne mégis olyan megoldást találni, ami a körülményekhez képest békés, és talán a legkevésbé káros, véletlenül akadtam az oldaladra, amit elkezdtem olvasni, és akkor derült ki számomra, hogy a korábban munkahelyi környezetből ismert mediáció ezen a vonalon is működik, és hasznos segítséget nyújthat. Nagyon nehéz volt abban a helyzetben beszélnünk egymással, nekem, mert már láttam, hogy mit szeretnék, és nem láttam elég tisztán az oda vezető utat, neki pedig a megbántottsága miatt, így feltétlenül szükségünk volt valakire, aki segít kialakítani a megfelelő kommunikációs csatornát, és vita, veszekedés, sértegetés, duzzogás helyett arra törekszik, hogy megtaláljuk a hangot, és azt a megoldást, ami a gyerekeinknek az adott körülmények között a leginkább előremutató.

Bevallom, hogy a mediációs beszélgetés során volt olyan pont, amikor azt gondoltam, hogy “hé, nem képviseled eléggé az érdekeimet!”, de utólag átgondolva tudom, hogy épp ez az, amivel a beszélgetést indítottad: te itt sem egyikünk, sem másikunk érdekeit nem fogod képviselni, hanem igyekszel egy értelmes, mindenkinek megfelelő konszenzust elősegíteni, és ha valakinek az érdekeit képviseled, az legfeljebb a két gyermekünk.

A megállapodást sikerült létrehozni, aláírtuk, a válókeresetet beadtam. Azt gondolom, hogy a segítséged nélkül a mai napig is marnánk egymást, és nem tudtunk volna előbbre lépni ebben a kényes, nehéz helyzetben. Mindenkinek szívből ajánlom mind a mediációt, mint az értelmes, emberi kommunikációt elősegítő módszert, és Ritát, aki megértő, kedves, pártatlan hozzáállásával emberien és szakszerűen végzi a (már látom, hogy nagyon nem könnyű) munkáját – vagy inkább hivatását.”

Eszter, Budapest


„Miután különköltözött tőlünk az élettársam, gyermeklehelyezés iránti keresetet adtam be (2 gyerekünk van). 3 tárgyalásunk volt 2 év alatt, és igazából sajnos nem láttam értelmét a hosszú folyamatnak, mert nem volt előrelépés az ügyben. A 3 tárgyaláson nekem 2 ügyvédem volt. A váltásom is azért volt, mert abban bíztam, hogy a második ügyvéddel sikerül lezárni az ügyet. Nem sikerült. Ekkor kerestem meg Ritát mint mediátort.

A volt párom és én is külön-külön beszéltünk Ritával négyszemközt. Elmondtuk, ki mit szeretne. Aztán Ő felvázolta írásban külön-külön, amiket mondtunk. Az volt a célja hogy megtaláljuk a közös pontokat, közelítsenek az álláspontjaink, és egyezzünk meg!

Nagyon jól kezelte a helyzetet, mert az apuka rögtön azt mondta, hogy ő az ügyvédével együtt akarja megbeszélni a dolgokat és egyeztetni. Rita többször is higgadtan, nyugodtan, elmagyarázta neki a mediáció lényegét, és valóban a megegyezés felé terelte a beszélgetést. Nagyon jól irányította a vitát, és kezelte a kényes helyzeteket. Néhány óra alatt sikerült lezárni az ügyet, és a bíróságra már a kész megegyezéssel mentünk, amit a bírónő rögtön el is fogadott.

Miért jobb a mediátor mint a bíróság?

  • Nem kell hónapokat várni a tárgyalás kitűzésére, illetve a következő tárgyalásokra; tehát időt takarítunk meg
  • A bíróságon 5 ember van (két fél és mindkettőnek még az ügyvédje); mindenkinek más a célja
  • Lényegesen kevesebbe kerül, ha mediátorral dolgozunk együtt mintha bíróságra visszük az ügyet, mert a második esetben a költség: ügyvéd+perköltség, míg az elsőben a mediátor órabérben dolgozik.

Összefoglalva tehát: időt, energiát pénzt, és ami nagyon fontos: idegességet tudunk megtakarítani!”

Noémi, Budapest