Meglepő tartalmú levelet dobott ki az emailpostafiókom a napokban. Egyik vehemensebb olvasóm osztotta meg gondolatait, amelyet azt hiszem sokunknak érdemes elolvasni. Egy szokványosnak induló történet szokatlan fordulatot vett, hogy végül szerencsésen záruljon!
“Drága Rita!
Örülök, hogy van, aki ezzel a munkával is meg tud birkózni. Nőként tudom, hogy nem könnyű mindig helyt állni főleg nem akkor, ha neked kell helyre rakni a veled szemben ülőket. Arra gondoltam, hogy elmesélek egy pozitív történetet, amely velem esett meg, hátha másnak hasznára válhat.
Kistelepülésen lakom, ahol a legfontosabb kulturális központ a helyi művelődési ház. Sokan járnak oda, néha igen komoly nézőközönsége van a háznak. Azonban sokszor akadályt jelent az igazán színvonalas programok létrehozásában, hogy az igazgató és a polgármester nincs jóban egymással. A testület akadályozza a pénzek áramlását a művelődési házba, az igazgató pedig ahol lehet, igyekszik a helyi elöljáró szerepléseit lecsökkenteni.
Néhányan ezt a helyzetet erősen nehezményeztük, és arra gondoltuk, hogy megpróbálunk az ügyben valamit tenni. Gondoltunk mindenféle furfangra, végül a legegyszerűbb ötlet lett a befutó. A polgármesterünk rendszeresen körbejárja a települést, ellenőrzi a külső utakat. Mindezt a saját autójával. Az egyik ilyen alkalommal egész egyszerűen túszul ejtettük az egyik külső földúton. Magunkkal vittük az igazgatót is egy autóban. Jó fajta gengszter filmre emlékeztethetett volna bárkit, aki arra jár, a látvány. A polgármester autója előtt és mögött is állt keresztben egy-egy járgány. Mi pedig körbeálltuk az ő kocsiját, amíg ő az igazgatóval beszélt. Elmondtuk, hogy amíg nem tudnak megállapodni valamilyen normális együttműködésben, nem megyünk sehová. Ez a februári hidegben nem tűnt nagyon előnyös ajánlatnak. A két ember látta, hogy komolyak a szándékaink, így kénytelenek voltak egymáshoz szólni. Nagyjából három óra után sikerült is egy kis engedményt kicsikarni belőlük, így ha nem is szerették meg a másikat, de azt elfogadták, hogy egy picit nyitniuk kell egymás felé. A havas március 15-én újra helyett kapott a polgármester a helyi műsorban, aminek örültünk. Ő cserébe megígérte, hogy a következő testületin újra szóba kerül az egyik fontos helyi fejlesztés terve.
Tudom, ez nem nagydolog, de nekünk fontos! Lehet, hogy nem a legjobb megoldással éltünk, de azt hiszem az a lényeg, hogy eredményesek voltunk! Érdekelne, hogy mediátorként hogyan oldottad volna meg ezt a problémát?
További jó munkát kívánok!
Üdv: Kata”
“Kedves Kata!
Bevallom, meglepett a leveled. Úgy látom, „a cél szentesíti az eszközt”-elvet valljátok azon a kistelepülésen, ahol élsz. Enyhén szólva meredek utat választottatok a polgármester és az igazgató álláspontjának közelítéséhez, nem gondolod? Csoda, hogy egyikőjük sem tett feljelentést ellenetek személyi szabadságuk megsértése (vagy ne adj’isten, emberrablás) miatt. Lehet, hogy mindkettőjüknek van humora, hogy azért mégse vegyék olyan komolyan önmagukat?! Mindenesetre, ha megfogadod a tanácsomat, máskor nem így fogjátok megoldani a helyi ügyeket…
A viccet félretéve, mediátorként én biztos nem lettem volna jelen abban a helyzetben, hiszen a mediáció egyik legfontosabb alapelve az önkéntes felkérés és önkéntes részvétel. Mindketten megállapíthatjuk, hogy ez az általad vázolt helyzetben „erősen” hiányzott.
De tegyük fel, hogy még az ominózus elrablás előtt, egy olyan helyzetben, ahol mind a polgármester, mind az igazgató jelen van és én is ott vagyok, akkor előállnék a következőkkel:
„Mindannyian, a lakosok is és Önök is tudják, hogy olyan ellenségeskedés folyik Önök között, ami már-már ellehetetlenít sok jó, fejlesztő kezdeményezést, konkrétan meggátolja a falu fejlődését. Nekünk ebből elegünk van, ezt nem akarjuk tovább! Nagyon szeretnénk, hogyha ennek véget vetnének, kibeszélnék a problémáikat, megszűnne az Önök közötti ellenséges viszony, és a falu – amelynek közösségét tulajdonképpen mindketten képviselik – jövőjének érdekében megpróbálnának együttműködni, egymásnak tiszteletet adni és ezzel a falu lakosságának példát mutatni! Én ebben tudok segíteni, mert mediátor vagyok, aki segít a konfliktusmegoldásban. Mit szólnak az ajánlatomhoz?”
Valahogy így el tudtam volna képzelni egy sikeres mediációs alaphelyzetet – elrablás nélkül. Tudod, mit? Legközelebb szólj, ha ilyen helyzet lesz, és megyek!
Szia:
Rita mediátor”