Fazekas Rita

GYIK

Teljesen más: a pszichológus “lélekbúvár”, a lelki folyamatokat és – a múlt eseményeiből építkezve – az ok-okozati összefüggéseket igyekszik feltárni. Terápiás segítséget tud a feleknek nyújtani. A mediátor abszolút eredménycentrikus: az “itt és most”-ra fókuszálva a konkrét konfliktus jövőre mutató megoldásainak keresésében segíti a feleket. Az más kérdés, hogy a mediáció során átélt élményeknek, az együttes közös munkának általában jó hatása van a felek egymás közötti kapcsolatára, együttműködésére.

Lehet benne igazság annak ellenére, hogy még 2002-ben (!) született meg a törvény a közvetítői tevékenységről, és azóta a médiában is egyre gyakrabban beszélnek róla. Azt gondolom, azért nem általánosan elfogadott még az, hogy az emberek rögtön mediátorhoz forduljanak, ha nem tudják megoldani konfliktusaikat, mert ehhez szemléletváltozásra van szükség, amelyet pedig meggyőződésem, hogy egyrészt a szülők tudnak először magukban, aztán a gyermekeikkel való viselkedésükben, hozzáállásukban megváltoztatni. Másik oldalról viszont a kis közösségeknek – az óvodának, iskolának – lehetne óriási szerepe az alternatív vitarendezés és a resztoratív (helyreállító) módszerek alapjainak letételében. Mindezek után fogja majd a gyerek is másképpen kezelni a konfliktusait. Tehát valószínűleg fel kell még nőnie 1-2 ilyen szellemben nevelt generációnak ahhoz, hogy természetes legyen számukra – konfliktushelyzetben – a mediátorhoz fordulás. Ez egy hosszú folyamat, nem megy máról holnapra.

Első és legfontosabb talán, az, hogy legyen önismerete, tudja különösen azt, hogy neki magának milyen a viszonya a konfliktusokhoz, milyen konfliktuskezelési módszerei vannak; ismerje a saját határait. Szükséges kompetenciák: empátia, aktív és értő figyelem, érzékenység, segítőkészség, türelem, tolerancia, együttműködés, jó kommunikációs készség stb., amelyek mind fejleszthetők. A bizalmi légkör megteremtésének készsége is alap.

Nem, ez egy sajátos terület; működhetnek a bíróságon is; ők a bírósági közvetítői tevékenységet végző – ilyen irányú képzésben részesült – kijelölt bírósági titkárok. Sokkal több azonban a piaci alapon működő, független – névjegyzékbe vett – mediátor. Természetesen elvben igénybe vehető – megfelelő képzettséggel rendelkező és névjegyzékbe vett – mediátor az oktatásban, egészségügyben, büntetőeljárásban, munkaügyben, gyermekvédelemben.

Előképzettség nélkül semmiképpen. A lehetőség minden felsőfokú végzettséggel rendelkező személy számára adott, részt kell vennie egy legalább 60 órás mediációs képzésen (de ez az óraszám csak az alap, ez nem elegendő a mediálás megkezdéséhez) – általában az ún. segítő szakmákból érkeznek a szakemberek. Ez egy külön szakma, aminek megvannak a maga szabályai, technikája és etikája. Azt gondolom ugyanakkor, hogy nem tud mindenki jó mediátorrá válni, mert kell hozzá a sok tanult és fejleszthető készség és gyakorlat mellett ösztönös érzék is. Meggyőződésem, hogy kulcsfontosságú – mint minden más szakmánál – a szenvedély: hogy valaki szívügyének tekintse az alternatív vitarendezésnek ezt a módját, mint az emberek közötti béketeremtésben közreműködés eszközét.

A legnyilvánvalóbban abban, ha a mediáció végére megszületik a – mindkét fél számára kielégítő, win-win helyzetet tükröző – megállapodás. De ez értelemszerűen nem csak a mediátortól függ, ő “csupán” a folyamatért, a bizalmi légkör megteremtéséért felelős; a konfliktus kimenetele a felek felelőssége, az ő hajlandóságukon, személyiségükön, érzelmi intelligenciájukon is múlik. Az eredmény nem mindig kézzelfogható, de általános tapasztalat, hogy elkezdődik a felek között a párbeszéd és elindul a gondolati váltás a fejekben. Ezt már sikernek érzem. Az is megeshet, hogy a feleknek az aktuális vitában nem sikerül zöld ágra vergődniük egymással, viszont – éppen a szemléletváltozás hatására – egy másik konfliktushoz már más lesz a viszonyuk.

Ez a feleken múlik, és nem lehet előre megjósolni. Egy mediációs tárgyalás hozzávetőlegesen 3 óra hosszat tart, mindenképpen több alkalom kell ahhoz, hogy a felek valóban meghallgassák egymást, és megértsék a másik álláspontját, majd elkezdődjön a közeledés, legjobb esetben pedig megkössék az egyezséget. Fontos, hogy az ülések között ne teljen el túl sok idő, különben gyakorlatilag elölről kehet kezdeni a felekkel való munkát. A felkérést követő 4 hónap elteltével a közvetítői eljárás a törvény erejénél fogva befejeződik. Természetesen ilyenkor lehetősége van a feleknek ismételten felkérni ugyanazt a mediátort a folytatásra.

Ha lehet ilyet mondani, minden ügyfelemre büszke vagyok, aki eljön a mediációra, erőfeszítéseket tesz a komfortzónájából kilépésre, a másik fél álláspontjának meghallására, és annak hatására bizonyos dolgokról való lemondásra.

Amikor ügyvédként az egyik felet képviseltem, mindig motoszkált bennem az érzés, hogy – nyilvánvalóan – nem lehet az a teljes igazság, amit az én ügyfelem előad, hogy a másik félnek is van „igazsága”, és valahol kettejük között lenne a jó megoldás. Illetve mindketten “kellenének” a számukra legoptimálisabb megoldáshoz. Közös megegyezés természetesen nem csak mediáció során jöhet létre, hanem úgy is, hogy a felek a saját ügyvédjeikkel együtt, négyen összeülnek, és tárgyalás eredményeképpen születik meg a megegyezés. Ez azonban teljesen más, pozicionált folyamat eredménye lesz, és tapasztalatom szerint a tárgyalás során az ügyvédeknek nem feltétlenül az a céljuk, hogy egy, a mindkét fél számára legoptimálisabb megállapodás jöjjön létre, hanem az, hogy legyőzzék a másikat (és egymást) – sokszor  mindenáron –, ezzel a saját ügyfelüknek is bizonyítva azt, hogy ők bizony mindent megtesznek az érdekükben. És mindaz, ami a végén ebből kisül, sokszor valójában egyik félnek sem az érdeke, nem az ő megállapodásuk, hanem az ügyvédek egymásnak feszülésének izzadt eredménye.

Hogyne! Férjem, gyermekeim nagyon nyitottak erre a szemléletre; mert ez nem csak egy konfliktuskezelési módszer és technikák összessége számomra. A saját életvezetésem is más lett: teljesen máshogy állok hozzá az emberekhez, szituációkhoz, igyekszem nem ítélkezni emberek fölött, motivációt, szükségleteket keresek a tettek mögött. A mediáció adta szemlélet egy jóval pozitívabb életmódot eredményezett!

Az égvilágon semmi! Azonban ez nem zavarja időnként az embereket abban, hogy összekeverjék a két szót (ez is igazolása annak, hogy még mindig kevesen ismerik ezt a konfliktuskezelési módszert).

Semmiképpen nem tartom pénzkidobásnak, hiszen, ha a felek tényleg nyitottak a kompromisszumra, akkor 2-4 ülés után megszülethet az egyezség, amely egy alkalmanként 3 órás folyamat eredménye lesz. Az óradíjat a felek közösen rendezik. Ezzel szemben az ügyvédhez járás, illetve a pereskedés illetéke, egyéb költsége összehasonlíthatatlanul magasabb összeget tesz ki a végére. És akkor még nem mondtunk semmit az egyéb – lelki, érzelmi, idő – tényezőkről, a kapcsolat megmaradásáról, esetleges elmélyüléséről, amelyek mind-mind a mediáció mellett szólnak (a pereskedéssel szemben).

Még mindig van

kérdése?