Mi volt a legnehezebb és a legörömtelibb számotokra ebben az évben?
Soma: Ez az év, mint mindenkinek, nekünk is elég nehéz volt. A legnehezebb talán az volt benne, hogy sokkal ritkábban tudtunk találkozni a szeretetteinkkel. Az ölelés, az igazi, hosszú ölelés nekem nagyon hiányzott. Mi itthon azért a három gyerkőccel megéltük ezt is. A fiúk már kamaszok, de próbáljuk kisimogatni belőlük újra ezt a szeretetnyelvet is. De a tágabb családban ez azért hiányzott.
És nagyon hiányoztak nekem még a home office-ba kényszerült munkák miatt a szoros kapcsolatok a kollégákkal, az elmaradt fellépések, előadási lehetőségek. Nagyon vártam a református egyházzal szervezett Bárka Tábort, ahol találkozhattam volna sok gyerekkel, akiknek egy edukációs tévéfelvételt tartottunk volna. És végül nagyon hiányzott még a hajózás is. Domával, a legnagyobb fiammal terveztem egy jó kis hajóutat, és ez különleges apa-fia program sajnos idén nem jött össze. De nagyon bízunk benne, hogy a karantén után sikerül majd ezt is bepótolnunk.
Rita: Én a jó dolgokkal kezdeném. Nagyon élveztem, hogy családunkkal szorosan össze voltunk zárva és sok időt tudtunk együtt tölteni. Rengeteget játszottunk, társasoztunk, gyakran kimentünk a szomszédos kiserdőbe kutyát sétáltatni. A tavaszi karantén alatt válogatott szertornász Zala fiunknak nem voltak edzései két hónapig, így a kertben kialakítottunk neki egy szabadtéri edzőtermet. Anyaként szívmelengető volt nézni, ahogy a fiúk ezen közösen dolgoztak: Doma megtanult hegeszteni, így készült el a ló lába. A kertünkben lévő két nagy nyírfa és egy hatalmas gerenda segítségével megoldották a gyűrűt is. Sőt, a korlátot is elkészítették és egy speciális matraca is lett. Sajnos mire minden elkészült, Zala a fűre esett és elrepedt a keze, de azóta már az is helyrejött.
A legváratlanabb események történtek, amire senki nem tudott felkészülni, mi sem, de megpróbáltuk a legjobbat kihozni belőle. Közben Soma elkezdett verset mondani: létrejöttek a karanténversek, rengeteg lelki töltést adott neki, hogy ezekre készülhetett, átadhatta saját szűrőjén keresztül a verseket. Neki mindig is fontos másoknak adni, és ezt most a költészettel tudta megtenni. És jó volt megtapasztalni, hogy ebbe sok más művész is önkéntesen beleállt.
Soma: Igen, a karantén-versek levezették a művészi kreativitásomat, beléjük tudtam plántálni művészi vegyértékeimet. A művész, ugyanis, ha nem alkothat, könnyen be tud kattanni. Idén sokat dolgoztunk az Alpha Alapítványnak: nyomtunk egy nemzetközi online Alfát és egy áldott csapattal megcsináltuk az Ifi Alfasorozatnak és a Házaskurzusnak az új magyar változatát és a hozzá tartozó képzési anyagokat. Folyamatosan készültek a Biblia-Projektes videók is. Nagyon sok szolgálattal járt ez az év: rájöttünk, hogy a környezetünkben mennyi segítségre van szükség, mi szívesen és örömmel adtunk.
Rita: Sokat gondolkodtunk azon is, hogy együtt mivel tudnánk másokat támogatni, mert nagy szükségét láttuk ennek: sokan voltak körülöttünk csalódottak, frusztráltak, bizonytalanok, illetve sokan élnek egyedül. Míg Soma a költészettel, én, aztán a dinamika miatt együtt a Rita mediátor közösségi oldalon élő bejelentkezésekkel tudtam segíteni. Ezek arról szóltak, amire akkor a leginkább szükség volt: hogyan aktivizáljuk belső erőforrásainkat, hogyan éljük túl a nehéz időszakot jól, és hogyan találjuk meg benne azokat az értékes pillanatokat, amelyekért hálásak lehetünk. Volt szó érzelmi intelligenciáról, erőszakmentes kommunikációról, konfliktuskezelésről, amelyek mind segíthetnek abban, hogy az összezárva élők ne egymáson vezessék le feszültségeiket. Az első két hétben minden nap, később hetente kétszer jelentkeztünk, összesen kb. 30 alkalommal, 2 hónapon keresztül.
Soma: Ezek egyébként nekünk is segítettek tudatosítani a családon belüli konfliktuskezeléssel, kommunikációval kapcsolatos eszközeinket, hogyan tudjuk az ún. resztoratív (helyreállító) technikákat a mindennapokban alkalmazni, például könnyedén megbocsájtani egymásnak. És voltak aktuális témáink is a hírek alapján; ilyenkor egymással beszélgettünk arról, hogy ezek mit váltottak ki bennünk. Mindkettőnknek sokat segített és kaptunk visszajelzéseket arról, hogy másoknak is.
Rita: A közös munkánkban is sok gyümölcsöt termett tehát ez az időszak. Ezen kívül beindult a régóta dédelgetett jegyesoktatásunk. Szerintem ez nagyon nagy segítség lehet olyan pároknak is, akik nem hívők, mégis szeretnének felkészülni a házasságukra. Az 5-6 alkalomból álló felkészítés során lehetőség van arra, hogy még jobban megismerjék önmagukat, a másikat, tisztázzák, hogy mit várnak a leendő házasságukban egymástól, hogyan érdemes erőszakmentesen és énüzenetekben kommunikálni, konfliktust megoldani úgy, hogy ne „tányérdobálás” legyen belőle, hanem még mélyebb kapcsolódás egymáshoz. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon nagy az igény az ilyesfajta beszélgetésekre; házassághoz muníció „összerakására”.
Soma: Idővel rájöttünk arra is, hogy az online térben is működik a mediáció, még ha nem is ugyanaz az élmény. Ritus kezdetben azt gondolta, hogy az online tér a mediáció halála. Három hónapig nem is jöttek új ügyek, a meglévőket lezártuk (online), de ő sokáig ódzkodott az online mediációtól.
Rita: Igen, mert a mediáció során a felek közötti kommunikációban kell segíteni, s közben észre kell venni rajtuk a legapróbb jeleket, változásokat is – testbeszéd, hanghordozás, arcmimika terén –, amiket valóban nehéz meglátni a kamera előtt. Ráadásul nincs ráhatásunk arra, mennyire van valóban jelen az ügyfél (nem dolgozik-e, e-mailekre reagál-e közben). A szükség törvényt bont elvén elindulva azonban az élet bizonyította, hogy működik a mediáció online térben is.
Ami pedig a hiányokat illeti, nekem is nyilván nehéz volt, hogy a tágabb családommal és a közeli barátokkal hónapokig nem találkozunk. Nekem szeretetnyelvem az érintés, ez is nagyon hiányzott. De igyekeztünk megtalálni kapcsolattartás az új módját is, például borozgatós zoombeszélgetések révén. Érdekes megtapasztalás volt ez, amely során kiderült, hogy lehet és érdemes optimalizálni: időt spórolva az utazással sokkal több időnk maradhat másra. Van, akikkel a későbbiekben, a két járványhullám között is megtartottuk ezt a kommunikációs csatornát.
És végül: nekem nagyon hiányoztak az utazások is. A mi minőségi időnk valamilyen új környezetben eltöltött idő, akár ötösben, akár kettesben, vagy valamely gyerekünkkel hármasban. Mi rendkívül feltöltődünk ettől, ezért 3-4 éves koruk óta minden évben odafigyelünk arra, hogy különböző felállásokban elmenjünk pár napra. Nagyon kedves emlék, amikor egy gyereket viszünk magunkkal: például 2018-ban Glasgowban Zalával az ifi-felnőtt Eb-re hármasban mentünk, vagy amikor 2019-ben Domával kettesben 60 km-t gyalogoltunk Párizsban öt nap alatt, vagy amikor a 14 éves Doma és édesapja kettesben elmentek Afrikába és megmászták az Atlaszt. A Zalával idénre tervezett skóciai utazásunkat sajnos elvitte a járvány, és több repülőjegy-voucherünk is van még. De idén is sokat járkáltunk belföldön, amikor már lehetett menni: kirándultunk a Pilisben, húgaimmal három nap alatt körbetekertük a Balatont…
Mit felejtenétek el és mire emlékeztek a legszívesebben?
Soma: Nekem nincs olyan, amit elfelejtenék, a megpróbáltatásokkal együtt volt kerek ez az év.
Rita: Nekem sincs. Nagyon fogunk emlékezni Zala fiunk különleges, üres iskolában zajló ballagására vagy arra, hogy online tanulással kezdte a középiskolát. Maja lányunk óvodai ballagása is rendkívüli volt, hiszen csak három hónappal később, augusztus végén került rá sor.
Soma: Én ezt úgy fogom fel: ez van; ez egy változás. Felértékelődtek az igazán fontos kapcsolatok.
Rita: Minden helyzetből tanulhatunk, az ember alapvetően nagyon rugalmas és alkalmazkodni tudó lény, tehát ami történt, mind a javunkra tud válni. Erőforrásainkká tudjuk tenni a megélt és túlélt pillanatokat. És jobban tudjuk tudatosítani, mire van szükségünk: arra, hogy magunkat is feltöltsünk és a három gyerek felé képviselni tudjuk a biztonságot és szeretetet. Úgy látjuk, ők is jól vannak. Én is jobban érzem magamban a valódi szeretet, a mély érzéseket a családom és az igaz barátok iránt.
Mi adott erőt nektek ehhez az évhez?
Soma: Nekem a sok szolgálat. Ebben láttam meg azt, hogy mennyivel rosszabb helyzetben vannak nálam/nálunk emberek, és micsoda erőt jelent számunkra és számukra is, hogy tudunk magunkból adni. Egy hosszú nap után, amit végigdolgozol az Úr dícsőségére, nem olyan fáradtságot érzel, mint egy sima robotolós munkanap végén. Érzed, hogy van értelme másnap is felkelni és megkapod az erőt, hogy menj tovább. Ahogy Jónásnak sem, nekünk sem kell azzal foglalkozni, mi lesz majd, csak tenni kell az egyik lépést a másik után.
Rita: A saját családomban megélt szeretet, és az az érzés adott erőt, hogy hasznosnak érzem magam. Ez hihetetlen motivációt ad(ott) nekem.
Összességében milyen a 2020-as évetek egyenlege és mit vártok a 2021-es évtől?
Rita: Az idei évünk egyenlege egyértelműen pozitív. Bár ez a szó mostanában egész mást jelent…
Soma: Mi alapvetően bizakodóak, derűlátóak vagyunk. Hisszük, hogy a konfliktusok lehetőségek arra, hogy mélyítsük a kapcsolatot egymással és Istennel. Nekem egyébként nagyon pozitív élmény volt az is, hogy találkoztam a XCC nevű, nagyon komoly férfiszolgálattal, aminek egyik szervező tagja is lettem. Nagyon várom, hogy márciusbam Domával együtt elmenjünk egy férfiúvá avatási programjukra. Ez nekem egy nagy 2021-es várakozásom. Számomra nagyon jó érzés látni, ahogy a fiaink cserepednek. És persze a kislányunkat is. Nemrégiben társasoztunk, és öröm volt látni Majácskát kibontakozni activity-zés közben.
Rita: A hét és fél éves kislányunk valahogy később nőtt bele ebbe a közös társasjátékozásba, hiába kínálgattunk időről-időre többfélét is, de most, szinte egyik napról a másikra megérett rá és egyiket a másik után szeretné játszani sok órán keresztül. A mai négy óra az eddigi rekord.
Soma: És ha a jövő évre gondolok, eszembe jut az is, hogy az elmúlt pár nap eredménye az első magyarországi dramatizált audiális bibliaanyag létrehozása, profi színészekkel. Ennek most készítjük a pilotanyagát, és 2021-ben mindenkinek, aki erre kíváncsi, a rendelkezésére fogjuk bocsájtani. Nagyon fontos és építő, az Úr dicsőségére készülő munka, nagyon jó emberekkel.
Rita: Nekem pedig, ha előre nézek, az lenne a legfontosabb, hogy tovább tudjunk mélyülni a közös munkánkban, amivel a házaspárok felé tudunk tevékenykedni. Erről jut eszembe: idén volt több házaspáros felkérésünk is, ahol olyan témában beszélgettünk a workshopon jelenlevőkkel: hogyan kapcsolódjunkk elég jól egymáshoz. Ami még foglalkoztat: kibővült a tevékenységem, immár coachként is dolgozom és ezzel összefüggően is megújul a honlapom januártól. Fő tevékenységeim továbbra is a mediáció, a közös munkaterület és szolgálat a férjemmel és a coaching, de van egy negyedik szívügyem, ami a pandémia miatt sajnos félbeszakadt, de reméljük, jövőre újra folytathatjuk: két kolléganőmmel iskolai közösségek megerősítésében, az ott zajló konfliktusok kezelésében, bántalmazás elleni programokban dolgozunk.
