A gyermek meghallgatása – a gyermekvédelmi közvetítés során
A gyámhatósági eljárásban – a szülői felügyeletet gyakorló szülő és a gyermekétől különélő szülő közötti együttműködés kialakítása, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, illetve a szülői felügyelet szabályainak kialakítása érdekében – alkalmazott közvetítői eljárás lehet a felek együttes kérelmére vagy a gyámhivatal kezdeményezésére a felek beleegyezésével igénybe vehető gyermekvédelmi közvetítői eljárás, vagy kötelező gyermekvédelmi közvetítői eljárás, itt az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékbe felvett közvetítőkön kívül új szabályként az IM közvetítői névjegyzékébe felvett, ún. “civil” mediátor is eljárhat. A támogatott közvetítői eljárás és a kötelező támogatott közvetítői eljárás során azonban csak az illetékes Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat – TEGYESZ – alkalmazásában álló közvetítő járhat el.
Engem mint gyermekközpontú “civil” mediátort régóta foglalkoztat az, hogy a családi/gyermekvédelmi mediáció során
- a szülők a gyermeknek tényleg a valós szükségleteit, érdekeit veszik-e figyelembe, amikor róla akarnak megegyezni (vagy éppen a saját lelki-és érzelmi állapotuk miatt ők nem képesek a tisztánlátásra e kérdésben, amit a mediátornak fel kell tudnia ismerni)
- hogyan tud megvalósulni a gyermek véleménynyilvánítási joga anélkül, hogy a gyermek bevonására sor kerülne
- mi a mediátor feladata ezzel kapcsolatban, és milyen eszközökkel tudja elérni, hogy a gyermek érdeke, szükségletei meg is jelenjenek az egyezségben
- a mediátor hallgassa-e meg az ítélőképessége birtokában levő gyermeket is – bizonyos életkor fölött
- ha a mediátor úgy dönt, hogy bevonja a gyermeket a mediációba, akkor milyen keretek között és feltételek érvényesülése mellett teszi ezt; például csak meghallgatja őt – egyedül vagy pszichológus segítségével -, avagy a szülei részvételével zajló ülésre is beviszi őt? Ebben az esetben a mediátor hogyan tudja garantálni a gyermek biztonságát?
Kiderült, hogy nem vagyok egyedül a kérdéseimmel, kételyeimmel. Örömmel töltött el és megtiszteltetésnek érzem, hogy a Partners Hungary Alapítvány engem is felkért a KEMI részéről több mint egy évvel ezelőtt, hogy vegyek részt a gyermek mediációba bevonhatósága kérdéséről szóló munkacsoport munkájában, hogy a fentiekhez hasonló kérdésekre közösen választ találjunk. A pszichológusok, jogászok, szociális munkások, családsegítők, gyermekvédelmi tanácsadók részvételével zajló munkacsoport célja az volt, hogy a kitűzött egyéves időkeret végére – a felmerülő számos szempont, körülmény és a különböző nemzetközi gyakorlatok alapos tanulmányozása és megvitatása után – ajánlás szülessen a mediátorok számára, akik olyan ügyekben mediálnak, ahol gyermek is érintett. A munkánk eredményét, ezt az ajánlást 2017. március 31-én fogjuk bemutatni az érdeklődőknek.
Ennyi felvezetés után visszatérek a KEMI március 18-i továbbképzésére, ahol Maradi Ágnes gyermekvédelmi közvetítő és tanácsadó előadta, hogy a gyámhivataloknál általánosan elfogadott gyakorlat, hogy a 8 évesnél idősebb iskoláskorú gyermekeket bevonják a mediációba. A 8-12 éves kor közötti gyermeket a mediátor egy külön beszélgetésen hallgatja meg, ebben az esetben ő viszi be az ülésre a gyermek véleményét, érdekeit. A 12 éves kor fölötti gyermek pedig magán a mediációs ülésen is – tehát a szülei mellett – megjelenik. Számomra nagy kérdés, hogy a mediátor tisztában van-e azzal, mekkora a felelőssége; hogyan tudja a gyermek érdekének és valódi szükségleteinek kimondatásán túl a gyermek biztonságát is garantálni az egész mediációs folyamatban és azon túl (amikor már otthon lesz a család); hiszen a mediáció (is) egy beavatkozás a családi kapcsolatok dinamikájába.
Ágnes saját, a gyermek mediációba bevonásával kapcsolatos személyes tapasztalatait is megosztotta velünk; azt, hogy a gyermeket érintő mediációs – általában kapcsolattartási – ügyeinek végeredményére, az egyezség megszületésére szinte kivétel nélkül pozitív hatása van a gyermek bevonásának. Hangsúlyozta, hogy természetesen fontos alapelvek, szempontok mentén és körültekintően vezeti le a mediációt ezekben az ügyekben. Kiemelte például, hogy
- ő mindig tájékoztatja a gyereket, hogy miért kerül sor a beszélgetésre
- a tényekről kérdezi a gyermeket (nem érzelmekről)
- megerősíti a gyermeket, hogy mivel ő is családtag és mindkét szülő szereti, akik kíváncsiak a véleményére, és szeretnének úgy találkozni vele, ahogy neki is jó
- érdekli őt (is) a gyermek sorsa; hogy van? (motiváció felkeltése)
- megnyugtatja a gyermeket: rossz válasz nincs a kérdésekre, a mediátornak bármilyen válasz jó
- kíváncsi arra, hogy a gyermek milyen egyéb rokonnal szereti megbeszélni a dolgait, kivel szeretene mindenképpen kapcsolatban maradni
- mindig elmondja a gyereknek: nyugodtan kérdezzen ő is
- kíváncsi a gyermek napirendjére ébredéstől a lefekvésig
- mindig elmondja a gyermeknek, hogy tudja, a kortársak barátsága fontos számára – közvetíti a szülők felé, hogy alapvető a gyermek saját idejének, magánéletének tiszteletben tartása.
Akármilyen következtetésre is jutunk ezek után, egyben mindenképp megállapodhatunk: a gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakembereknek kötelessége a gyermek mindenek felett álló érdekét középpontba állítani, és annak megfelelően eljárni.