Fazekas Rita

Közös szülői felügyelet és váltott gyermekelhelyezés: ritka mint a fehér holló

Majdnem egy éve közvetítettem két olyan fiatal szülő között, akik mindketten viszonylag könnyen belátták, hogy a másik is „teljes jogú” szülője akar maradni két közös gyermeküknek a válást követően is. Úgy tűnt számomra, hogy az otthagyott apa – sértett hozzáállása ellenére – és az anya eléggé együttműködőek, gyermekeikhez felelősen ragaszkodnak, munkakörük rugalmas és mindketten otthont és biztonságos légkört tudnak nyújtani számukra.

Mindezek miatt a közvetítésemmel elég hamar létrejött közöttük megállapodás – egyebek mellett – közös szülői felügyelet és (kéthetente) váltott elhelyezés vonatkozásában (vagyis 2 hét anyánál, 2 hét apánál). Magyarországon ritka még az ilyen tartalmú megállapodás, és sajnos még ritkább, hogy ez a gyakorlatban is – éveken keresztül – beváljon. Ezen mediáció kapcsán éreztem úgy, hogy ha valakiknek, hát nekik tényleg sikerülhet, mert mindketten intelligens, együttműködő, gyermekeik érdekeit messzemenőkig szem előtt tartó felelős szülők, akik tudják, hogy elválásuk ellenére életük végéig szülőpárok maradnak! Ezzel a megoldással pedig a gyermekek sem veszítik el egyik szülőjüket sem.

Körülbelül másfél hete eszembe jutottak, fel is vettem velük a kapcsolatot, érdeklődve, hogy a bíróság jóváhagyta-e már az egyezségüket, lezárult-e a bontóper. Kiderült, hogy még csak egy tárgyalás volt (februárban), a következő októberben lesz. Persze, tudjuk, hogy a magyar bíróság malmai igen lassan őrölnek, nem is ez lepett meg nagyon, hanem az, hogy a bíró nem akarja ebben az aláírt formájában jóváhagyni az egyezséget, „nem tetszik” neki a váltott elhelyezés.

Természetesen igen becsülendőnek tartom, ha a bíróság alapos felderítő munkát végez, mérlegeli az összes körülményt, mielőtt döntene, például meggyőződik arról, hogy:

–          mindkét szülő tud-e biztonságot nyújtó, támogató légkört adni a gyerekeknek;

–          azonos-e a szülők által alkalmazott szabályrendszer, azonosak-e az elvárásaik;

–          földrajzilag közel laknak-e egymáshoz;

–          milyen közöttük a kommunikáció, együttműködés;

–          hány évesek, milyen neműek a gyerekek;

–          esetleg már alkalmazzák-e a váltott elhelyezésüket, mióta és mik a tapasztalataik, stb.

Azt nem értem, hogy ha a mediáció során mindezeket a szempontokat igyekeztünk figyelembe venni, és az egyezség ezek mérlegelésével született, a bíróság miért köt bele a felek szabad és közös akaratán alapuló megállapodásába, miért nem örül, hogy lám, van olyan bontóper, amikor a felek nemhogy nem akarják egymás szemét kikaparni, hanem a másik hasonló igényét (nevezetesen: a gyermekek napi gondozását, nevelését) tiszteletben tartva, a kérést még teljesítik is.

2118955741

Csak remélni tudom, hogy az októberi tárgyaláson – amikorra már kerek egy éve (!) olajozottan működik a szülők között a gyerekek váltott elhelyezése – a tisztelt bíróság a saját szemével fog meggyőződni arról, hogy a gyerekek érdekét a legmesszebbmenőkig szolgálja a szülők kiváló együttműködését feltételező, azon alapuló váltott elhelyezés; és nem lesz kerékkötője éppen a bíróság egy rendkívül kulturált és intelligens válásnak és gyermekelhelyezésnek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük