Sokan azt gondolják, hogy probléma, és keseregnek rajta, ha konfliktusuk van valakivel. Igyekeznek attól szabadulni vagy nem tudomást venni róla.
Pedig a konfliktus az élet és a társas kapcsolatok természetes velejárója! Ha ezt tudjuk, sőt, magunkban tudatosítjuk, egész más lesz magához a konfliktushoz való viszonyulásunk is.
Az az érdekes, hogy nem csak a tárgyaló felek konfliktushoz való viszonya határozza meg a mediációs eljárás – jó esetben csak a – kezdetét, hanem a mediátornak a konfliktushoz való hozzáállása is. Ha mondjuk, a mediátor azt gondolja, hogy a konfliktus kiküszöbölendő, másképp közelíti meg az egész mediációs eljárást, mint az a mediátor, aki szerint a konfliktus az élet része, amit tudomásul kell venni, és „használni” kell a közvetítői eljárás folyamán (is). Ha a mediátor az előbbi attitűddel rendelkezik, akkor a mediációs eljárás során – miközben igyekszik a konfliktust kiküszöbölni – heves érzelmi reakciói lehetnek, még az is előfordulhat, hogy erőszakos is lehet a felekkel a „sikeres” megegyezés érdekében.
Be kell vallanom, kezdetben én is beleestem ebbe a hibába… Erélyesen „segítettem”, megérintődtem, vagy valamelyik fél mellé álltam (persze ez csak később tudatosult bennem), ami ebben a szakmában nyilvánvalóan a legnagyobb hiba.
Hiszen pont az a lényeg, hogy én senkit sem képviselek, a felek „között” állok a szó minden értelmében. Az én dolgom az, hogy sikerüljön a feleknél a konkrét vita vonatkozásában szemléletváltozást elérni; kimozdítani a feleket az adott konfliktussal kapcsolatban kialakult merev álláspontjukból, hogy készek legyenek olyan megoldások elfogadására is, amelyeket esetleg korábban elutasítottak.
Ahogy a konfliktus az élet része, úgy a konfliktus feloldása és a megbékélés természetes emberi igény, ami mindannyiunkban benne él!
