Ma reggel. Épp a 2 kisfiam tanárnőinek keresem a krepp papírt, hogy a tegnap (természetesen általam) vásárolt hagymás jácintokat szépen becsomagoljuk – együtt a fiúkkal. Amikor belépek a nappaliba, ott állnak előttem életem férfiai: a férjem, Soma (akiről tudni kell, hogy az utolsó pillanat utáni percig kihasználja az alvásidőt:)), nagyobbik fiam, Doma és kisebbik fiam, Zala. Állnak és nagyon szépen néznek rám és boldog nőnapot kívánnak nekem és a kis pocaklakó Majának! Igaz, virág még nincs a kezükben (hol van még a nap vége?, és tudjuk, tegnap még nem volt nőnap), de akkor is: jól esik!
Férjemnek, miután elvitte a srácokat az iskolába, sorolom, hogy akkor a nagycsaládot illetően kinek mit kellene vennie a nap folyamán – akikkel ma találkozik – és kit csak szóban felköszöntenie – akikkel csak a hétvégén fogunk összejönni. Persze, ő férfiként úgy gondolkozik, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben, leggyorsabban „túltennie” magát a nap feladatán, látom, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában, hol fog útba ejteni egy lehetőleg olcsó virágárust, és bevásárolni a húgomnak, az ő 2 kislányának és a szomszéd, egyúttal rokon Éva néninek. Erre jövök én és keresztülhúzom – szerinte – a számításait:
– Tudod édesem, a húgomnak kinéztem egy nagyon szép tavaszi ajtódíszt, a kisebbik, 4 hónapos lányának egy virág alakú cumit vagy csörgőt…
Hááát, látni kellett volna az arcát (mintha egy vígjáték-jelenetben lettünk volna:)) Ekkor megszólal Ő:
– Drágám, meg sem merem kérdezni, Te mit szeretnél?!
– Ennyi idő (12 év házasság, előtte 2 év együttjárás) után nem tudod? Semmiképpen nem egy szál rózsát! Tudod, jön a tavasz, van egy szép kertünk és egy szép nagy asztalunk, ahol jól mutatnak a szép tavaszi virágok – ne adj’isten, egy kosárkába összeállítva… 🙂
Nem tudom, lányok, asszonyok, nőtársaim, Ti hogy vagytok vele, de tényleg vannak dolgok, amiben minden férfi egyforma! Lehet, hogy ahhoz valóban nőnek kell születni, hogy az ember odafigyeljen, vegye a fáradságot arra, hogy elejtett szavakból, félmondatokból tudja, igazán mire vágyik a szerette., Úgy látszik, a férfiak egy része (elnézést, nem reprezentatív a minta, csak a családból, baráti, ismeretségi körből vett tapasztalat azt mutatja) megragadt diákéveiben, amikor egy szál rózsával állítottak a kiszemelt leány elé – mindig…
Félreértés ne essék, nagyon szeretem a rózsát, de ugye tudjuk, mennyi gyönyörű virág található viszonylag elérhető közelségben?! 🙂
Egy szó mint száz: lehet, hogy a jeles napok közeledtével (amilyen a nőnap is) e témában is jól jönne a nyílt kommunikáció vagy a mediáció? Mivel tudjuk, a férfiak nem ismerik (fel), sőt sokszor kifejezetten utálják, amikor mi nők, célozgatunk, mosollyal bátorítunk, stb., ahelyett, hogy egyenesen a szemükbe mondanánk: édesem, akkor érezném a legjobban a rám irányuló szeretetedet, ha ezt meg azt tennéd/vennéd? Ilyen egyenesen. Na, ha ez valamiért nem megy, akkor jöhet a mediátor; leültetve a feleket, ahol mindketten elmondhatják (elmondják), hogy mit kérnek és mit várnak cserébe az általuk adott engedményekért. Ha jól sikerül a mediáció, még papírunk is lesz erről, amelyet a jeles nap előtt jól látható helyre ki is függesztehetünk! :))
Kedves Nőtársaim! Valamennyiünknek nagyon boldog nőnapot kívánok! Kívánom, hogy párunktól ezen a kedves napon (is) azt kapjuk, ami tényleg a szívünk vágya – ha netán egy kis sulykolás előzi is ezt meg!
