Gyermekvédelmi közvetítés I.

A jelzőrendszer hiányosságai

A családi mediáció keretén belül a KEMI által szervezett gyermekvédelmi mediációs képzésen vettem részt szombaton. Maradi Ágnes gyermekvédelmi közvetítő és szakértő széleskörű tudását és tapasztalatát osztotta meg a hallgatókkal. Viszonylag rövid időn belül eljutottunk oda, amiről mindannyian hallottunk, tudomásunk van, hogy hosszú évtizedek óta nem működik a gyermek veszélyeztetettsége esetén az észlelő-és jelzőrendszer megfelelően (és eddig mégsem történt semmi pozitív irányú változás). Mintha a 21. században a gyermekorvos, a pedagógus, a védőnő (stb.) nem tudná, hogy hova, kihez forduljon, ha fennáll a gyermek veszélyeztetettségének a gyanúja. Vagy nem akarja megtenni a jelzést – ami persze még több kérdést felvet. Abban a szerencsés esetben, ha mégis megteszi az illetékes azt a bizonyos első lépést, utána meg gyakran nem működik az együttműködés a különböző szervekkel, hatóságokkal. Persze valljuk be: nem egyszerű a gyermekvédelem szövevényes rendszerét átlátni, amelyet nehezít az időnkénti átstrukturálódás is. Két új intézmény jött létre 2016 őszén: az egyik a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat, amelynek egyik feladata az észlelő-és jelzőrendszer működtetése és esetkonferenciák, szakmaközi megbeszélések összehívása; a másik a Család-és Gyermekjóléti Központok, amelyek elsődleges feladata a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedések megtétele, amellett, hogy támogatja a Szolgálatok szakmai munkáját. Családgondozók, esetmenedzserek, tanácsadók dolgoznak és segítik a családokat.

Ágnes szerint sokkal jobban ki lehetne és ki kellene használni az ún. szakmaközi konferenciákat, amely a különböző szakterületekről érkező szakemberek mint jelzőrendszeri tagok egyeztetésének, a kompetencia-határok meghúzásának a fóruma – konkrét esetmegbeszélések nélkül. Itt az a legnagyobb probléma, hogy sok esetben éppen például azok az orvosok, pedagógusok vagy védőnők nem mennek el ezekre az értekezletekre, akiknek a legtöbb információjuk van a potenciális áldozatokról.

Szóba került természetesen a mediátor mint jelzőrendszeri tag kérdésköre is. A gyámhivatal által elrendelt és a mediátor által elvállalt gyermekvédelmi közvetítés során a mediátornak jogszabályi kötelezettsége a gyámhivatal azonnali értesítése, ha megítélése szerint bármelyik szülővel szemben felmerül a gyermek bántalmazásának vagy súlyos elhanyagolásának gyanúja (a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 30/C. § b) bekezdés). Egyéb, tehát ún. civil, családi mediációs eljárás során a mediátornak mérlegelési joga van, hogy megteszi-e a jelzést a gyámhivatal felé gyermek veszélyeztetettségének gyanúja esetén. Ez nyilván nehéz – és lelkiismereti – kérdés.

Ami még nagyon elgondolkodtatott engem, az a védőnők mint jelzőrendszeri tagok szerepének szükségszerű és rendszerszintű megváltozásának igénye, amely tetten érhető kell, hogy legyen a jövőbeni működésükben is. A védőnőnek évtizedekkel ezelőtt nyilván nagyon fontos edukációs szerepe volt a kisgyermekes családok körében. Mára észre kell azonban venni, hogy erre nincs olyan mértékben szükség, hiszen az internetnek és a rengeteg könyvnek köszönhetően sokkal felvilágosultabbak, jól informáltabbak az anyává vált nők. Tehát a védőnő ma már nem mint “megmondóember” (ami miatt sokszor bizalmatlanul fogadják őket), hanem mint segítő szakember tölthetne be fontos szerepet a kismamák és ezáltal a család életében. Igen, véleményem szerint nagyon hasznos lenne, ha mediációs készségeket szerezhetnének a védőnők, és ezekkel felvértezve komoly és valódi segítséget jelentenének a sokszor bizonytalansággal, kevés önbizalommal küzdő és nem ritkán nagyszülők, egyéb rokonok közelsége nélkül élő anyukáknak. Meggyőződésem egyébként, hogy ma is tevékenykednek közöttük ilyen hozzáállással működő védőnők – csak éppen a szakember tapasztalatai szerint nem ők vannak többségben. Tegyük rendszerszintűvé a változást!

Ismét kiderült minden hallgató számára, milyen nagy jelentősége van (lenne) az együttműködésnek, összefogásnak és egymás támogatásának. Akkor lehet(ne) hosszútávú eredményeket elérni, ha ez valóban megvalósul, és nem csak jogszabályi szöveg marad.

Folytatása következik…

Kép forrása: Pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük